Belépés tagoknak › Társkereső / Sikersztorik / Anikó és István sikertörténete szerencsésen alakult a Cronos Társkeresőn

Az első találkozó nem sikerült jól, ezért Anikó fel is függesztette a tagságát a Cronoson, majd mégis úgy gondolta, hogy újból nekikezd a keresgélésnek. Szerencsére várt rá valaki az oldalon, Istvánnal ma már boldogan építik a kapcsolatukat.

Nemrég regisztráltam a társkeresőre és írtam pár embernek. Az egyik randi nem sikerült túl jól, ezért felfüggesztettem adatlapomat. Két-három hét telt el körülbelül, mire meggondoltam magam. Újra átnéztem adatlapokat, szerettem volna ismerkedni. Egyszer csak megakadt a szemem egy fotón. Jó negyed óra után úgy döntöttem legyen, írok neki. Később már telefonon is beszélgettünk, majd elérkezettnek láttuk az időt egy találkozóra.
Ekkor derült ki igazán, hogy mennyi közös van bennünk. A lányom ugyan félve fogadta Őt, de a fiam szinte azonnal megkedvelte.
Az első nehéz lépéseken túljutottunk és hamarosan az egyik találkozásnál szerelmet vallott. Akkor már éreztem, hogy ez több mint sima kaland. Azóta is építjük a kapcsolatunkat, legutóbb egy arborétumi közös kirándulással. Fantasztikus érzésekkel teli napot volt, megérte újra felnézni a Cronos-ra.

Először vagy itt?
Csatlakozz hozzánk!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket!
Nemed:
Társkeresés megkezdése

A regisztrációval elfogadod az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

VAGY
Regisztrálj Facebookkal!
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ, hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg, és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom