Belépés tagoknak › Társkereső / Sikersztorik / Látható szerelem... - Rita és András sikertörténete

Két budapesti irodánk közös sikertörténete ez a szerelmem, aminek különlegessége, hogy Rita látássérültként ismerte meg Andrást, aki a ctk.hu-n látta meg először a lányt és azonnal szimpatikusnak találta.

A kezdeti szimpátia után már csak a Cronos tanácsadóinak kellett egy kicsit segíteniük abban, hogy létrejöhessen az első találkozó, majd az azt követő...A többi már Ritáékra volt bízva.

A találkozások egyre sűrűsödtek, a  hosszas ismerkedési folyamat alatt sokáig még az első csók sem csattant el, de a család bemutatása viszonylag hamar megtörtént... Ebből láttuk, hogy komolyan gondolják.

Ritáék lassan és egyben gyorsan haladtak, majd eljött a  nagy nap, egy műtét, aminek segítségével Rita végre láthatta is a férfit, akibe addigra már beleszeretett. Mindketten várták a napot, ugyanakkor tartottak is tőle, hogy milyen hatással lesz az a kapcsolatukra.

Szerencsére a félelmeik alaptalannak bizonyultak, mert addigra már mindketten biztosak voltak az érzéseikben, a külsőségek nem tudták elbizonytalanítani őket.

Ezúton is sok boldogságot kívánunk nekik.

Először vagy itt?
Csatlakozz hozzánk!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket!
Nemed:
Társkeresés megkezdése

A regisztrációval elfogadod az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

VAGY
Regisztrálj Facebookkal!
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ, hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg, és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom