Régen ez valamilyen szinten fordítva volt, most már egyre nehezebb elszakadni fizikailag is az irodától, de ha ez sikerülne, gondolatainkban még nehezebb a magánéletre fókuszálni, mert vagy megcsörren a telefon, vagy érkezik egy e-mail vagy csak egyszerűen annyira be vagyunk tábláza, hogy esély sincs egy randevút leszervezni.
A munkamánia egy betegség, ami akár a rossz példákon keresztül is átadóthat, már gyermekkorban. A rengeteg munka és pörgés adrenalinlöketet ad a szervezetnek, majd a kimerülés szakaszában ingerlékenység, alacsony önértékelés és akár szorongás vagy depresszió is felütheti a fejét.
“Barna hajam van, nem dohányzom, szeretek sportolni, 35 éves vállalkozó, ja és munkamániás vagyok.” - Elnézve a reggeli metrón aktatáskákat szorongató kosztümös hölgyeket és urakat azt kellene mondanunk, hogy egyre több ilyen adatlap kering a társkereső oldalakon. Pedig nem. Egyszerűen azért, mert, aki munkamániás, nem minden esetben tudja magáról, hogy az, vagy ha tudja is nehezen meri bevallani önmagának és a környezetének, de titkon érzi, hogy valami hiányzik az életéből.
A szakirodalom szerint nincs veszve minden, akkor sem, ha minden gondolatod a munka körül forog, mégis szeretnél egy kiegyensúlyozott, tartós kapcsolatot magadénak tudni.
Ha az ismerkedési fázison túljutottál és úgy érzed megtaláltad azt az embert, akivel együtt szeretnél lenni, akkor le kell vele ülnöd megbeszélni, hogy sokszor leszel elfoglalt, sokszor fog változni a programod, lehet későn fogsz hazajárni vagy éppen ingerült leszel, de ennek ellenére ugyanúgy akarni fogod ezt a kapcsolatot, mint a legelején.
A szavak után jöhetnek a tettek. Szabadíts fel legalább annyi időt, hogy heti három alkalommal nyugodtan együtt tudjatok lenni. Ehhez tartsd magad és próbáld meg nem átszervezni az utolsó pillanatban a lefixált időpontokat.