Az ötven fölötti korosztály nem elhanyagolható része, közel 30 százaléka egyedülálló. Többnyire válás vagy özvegység miatt élnek egyedül, magányosak. Az ismerkedés pedig ennek a korosztálynak nehetebb lehet. Éppen ezért sokan fordulnak az internetes társkereső felé.

Siker, 50 fölött is

Eltérőek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy hatékony-e az internetes párkeresés. Egy biztos: az idősebbeknél enyhíti a magány érzését.

Működhet?

Egy a sok vélemény közül: "Interneten párt találni ötven vagy pláne hatvan felett? Hát nem is tudom... Azt mondják, haladni kell a korral. Ezt aláírom és csodálkozom, amikor korombeliek, vagy néhány évvel idősebbek azt mondják, hogy ők már soha nem fogják megtanulni az okostelefont vagy a számítógép használatát. Pedig nagyon kell. Hiszen milyen öröm egykori szerelmekre, barátokra rátalálni, skype-on társalogni. Én ülök Angyalföldön, ő meg Afrikában vagy Kanadában. Fiatalon még vernei gondolat volt a videotelefon, most meg, ha más néven is, de ott van a szobámban. A netes ismerkedést jelenlegi állapotában azonban még nem vállalnám. Nemcsak azért, mert mit szólna a feleségem, ha felfedezne. Ettől nem tartok. Sokkal inkább azért, mert most még csak fotót lehet feltölteni, meg szöveget. Hiúságból mindenki a szebbik oldalát mutatja ötven felett is. Aki ismerkedni akar, felteszi a jó pár évvel korábbi képét, vagy egy agyon retusáltat, írni pedig azt ír, amit akar. Persze, az első randin a kép lerombolódik, de milyen kínos azt mondani, hogy becsaptál. A kudarc lélekromboló."

Persze, bizonyos szabályok betartásával pozitív kép is kialakulhat az internetes párkeresésről. Vegyük át ezeket.

Meglátni és megszeretni élőben lehet. Ott nem kép van, meg betűk, hanem hang, érintés, illatok, legfőképp pedig kisugárzás...

Az internetes társkeresésnek van egy nagy veszélye is: ha valakinek ez beválik, nehezen tudja leállítani magát. Idősebb korban is nagy öröm, hogy sokan visszajeleznek, és élvezik a siker­élményt. És van még egy hátránya a netes ismerkedésnek, ami az idősebbekre is igaz: a személyes találkozás időbeni eltolódása. Pedig ez nagyon fontos. Egy-egy gesztus, tekintet, mimika, sok mindent elárul a másik érzelmeiről – mondta Hevesi Krisztina. Így, ha megvan a szimpátia, érdemes minél hamarabb személyesen is találkozni.

Mire figyeljünk?

Amellett, hogy oda kell figyelni arra, kivel találkoznak személyesen is, lényeges az online társkereső megfelelő kiválasztása is. Ma már többféle specifikus oldal is létezik, aki akar, kereshet akár vallás, érdeklődési kör, sportszeretet, iskolázottság, stb. alapján, így korcsoport szerint is. Ha ezt megfelelően választja ki, akkor ezzel máris közelebb kerül a céljához. Fontos tudni, hogy mint a való életben, itt is kitartás kell ahhoz, hogy egy valóban szimpatikus személlyel ismerkedjen meg. Bárhol is nézelődik, mindenhol vannak skalpvadászok, nyomulósok és idegesítő alakok, de ez nem szabad, hogy eltérítse a valódi céltól, a tartós kapcsolattól. Mikor már egy kis tapasztalatot gyűjtött, könnyebb lesz kiszűrni a valódi párkeresőket.

Forrás: Borsonline

Először vagy itt?
Csatlakozz hozzánk!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket!
Nemed:
Társkeresés megkezdése

A regisztrációval elfogadod az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat.

VAGY
Regisztrálj Facebookkal!
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ, hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg, és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom